Kiadó Vendégház · Hétszilvafás Vendégház Nagybörzsöny

További képek ▸

Hétszilvafás Vendégház Nagybörzsöny

Ha szeret kirándulni, ha szereti a friss levegőt a csendet és a falusi életet akkor próbálja ki nálunk, hogy milyen ez valójában. Nem fogja megbánni. A kis település a Börzsöny lábánál fekszik. Közel vagyunk mindenhez, de mégis távol az élet zajától. Budapestről 80 perc autózással érhető el . Történelmi nevezetességeink, látnivalóink igazi élményt nyújtanak az idelátogatóknak. Templomok, tájház, vízimalom, kisvasút, horgásztó és a rengeteg túravonalat se hagyjuk ki akár gyalog akár kerékpárral. Vendégházunk kívül – belül jól felszerelt, saját kültéri konyhával és kemencével is rendelkezünk. Az ebben készült termékek minden esetben lenyűgözik a ház lakóit. És ha ízlett az étel, kóstolja meg a házigazda borait is. Falusi vendégasztalt is működtetünk, aminél előzetes egyeztetés szükséges. A közelben egy vegyesboltot is vezetünk, így mindent beszerezhet a vendég, helyben még friss húst is árulunk A Hétszilvafás Vendégház bemutatása Megtalálható Kossuth utca 19-21 szám alatt. A falu belterületén lévő épületek, egy sorolt, több lakóházból álló hosszú házak. Falusi turizmushoz kapcsolódóan szállást biztosítunk. Két független egységet alakítottunk ki, az egyik egy kétszobás apartman, a másik két külön szoba külön fürdővel, de közös előtérrel. Mindkét épületben főzési lehetőséget biztosítottunk. Az épületek földszintes, nyeregtetős parasztházak, amelyek jellegét és külső megjelenését, továbbá a szobák pórfödémes kialakítását megtartottuk, csak belső átalakításként fürdő helyiségeket alakítottunk ki a mai vendég igényeihez igazodva, de a régi parasztház hangulatát bútorozással és belső díszítéssel megtartottuk. A vendégház ismertetése Vendégek száma:10 fő. A vendégek részére kézmosó, zuhanyzó, WC helyiségek biztosítottak. A tulajdonos nem lakik együtt a vendégekkel. A szobákban ágy, ruhásszekrény, asztal és szék biztosított, a konyharészen kétmedencés mosogatók, gázsütő és előkészítő pult, továbbá evőeszköz és tányérkészlet, a szükséges főző eszköz biztosított. A konyhákban hűtőszekrény /fagyasztóval/, mikrohullámú sütő van. A szobák pótágyazhatóak. Főbb tulajdonságok Parkolási lehetőség: Zárt parkolóban TV, Kábel TV, WiFi lefedettség, Pótágy, Hűtő, Fürdőszoba szobánként, Grill, Bogrács, Kert, Kerti bútor, Borospince borkóstolás, Nyugodt környezet, Gyermekbarát, Programok, kirándulások szervezése, Háziállat nem hozható, Nyitva tartás: Egész évben

Hétszilvafás Vendégház
, Kossuth utca 19-21.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely
3 szoba, 13 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 46382, MA20016820