Kiadó Vendégház · Édes Otthon Vendégház Nagybörzsöny

További képek ▸

Édes Otthon Vendégház Nagybörzsöny

Rólunk Amikor 2007-ben megvettük a falu központjában ezt a felújításra váró házat és a hozzá tartozó hatalmas telket nem is gondoltuk hogy mekkora fába vágjuk a fejszénket… Aztán szépen lassan kiderült. 2008-ban a Lek-Vár-Lak bemutatótermet és kisüzemet, 2010-ben az Édes Otthon kisvendéglőt és 2013-ban az Édes Otthon vendégszobákat készítettük el azoknak a kedves vendégeinknek akik értéklik a kreativitást, kézimunkát, egyediséget, nyugalmat és a szeretetteljes vendéglátást. Sokszor hangoztatom, hogy a vendéglátást nem lehet tanulni. Ez egy adottság melyet kellő gondossággal és figyelemmel kell a vendég elé tenni… Vendégszobáink kialakításában is fő szempont volt az egyediség és az otthonosság. A valamikor istállóként és terménytárolóként használt épületben 5 darab két személyes szoba került kialakításra. Szobáink mindegyike franciaágyas, 2 mosdóval rendelkező fürdőszobás kialakítású. A szobák hangulatuk és berendezésük szerint kapták nevüket. Úgy gondoltuk, hogy mivel az emberi ízlésvilág igen szerteágazó így legyen választási lehetőség hangulatok és praktikusság szerint. Az apró részletekre is megpróbáltunk figyelni. A szobák díszítését, belső hangulatát saját ötletek alapján, saját készítésű dolgokkal dobtuk fel. Hiszem, hogy a belefektetett energia és szeretet visszatükröződik és örömet tud vele okozni a nálunk megszállt vendégeknek. Gyermekes családoknak szobáink közül kialakítottunk egy összenyitható variációt mely 4-5 fő részére ad pihenési lehetőséget.Részletekért kérje ajánlatunkat. 2 új szállásunk a kalandra vágyó nomád érzés kedvelőinek jött létre. A Flinstone ház egy rönkfaház jellegű 2 szobás szálláshely rönkbútorokkal, cserépkályhával, nagy terasszal, saját szalonnasütő hellyel.Nagyfüves placc előtte és kerti tó tőle pár méterre, béka kuruttyolással… A Mongol jurta egy autentikus eredeti mongóliában készített lámaszőr szigeteléssel készült jurta, hatalmas rönk franciaággyal, kiskályhával, rusztikus fürdőszobával, faházas előtérrel. . A teljes kikapcsolódásra vágyó vendégeknek rendelkezésére áll: pihenő tó, napozó ágyak, pihenő fotelek, szalonnasütő hely, tárcsán sütés, bográcsozás, ping-pong, billiárd, rex, baromfiudvar, házi kedvencek, mini kilátó, fedett parkolási lehetőség. Étkezést igény szerint tudunk biztosítani. Nagy szeretettel várjuk azokat a vendégeket akik vidéki nyugalomra és igényes, személyes vendéglátásra vágynak. Legyen a házikónk kis időre tiéd, szívedben vidd el otthonunk melegét.

Édes Otthon Vendégház
, Hunyadi tér 21.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely
Saját étterem
7 szoba, 16 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 48638, MA19010519