Az Árpád kori román stílusú épületek egyik gyöngyszemeként számon tartott templom tövében, az Árpád tér sarkában található a Kopácsi Füves Porta. Nagy gonddal felújított és kibővített épület, melyben három szobában 9 fő kényelmes szállását alakítottuk ki. Minden szoba külön zuhanyzó-WC helyiséggel rendelkezik. A legnagyobb – Kamilla – szobában az eredeti ónémet hálószobabútor ad lehetőséget az időutazásra. Szépen sikerült felújítanunk. Itt 2+2 fő pihenhet. A Csipkebogyó apartman színei a nevét kölcsönző gyógynövényre emlékeztetik, aki ide belép. 2+2 vendégnek akad itt hely. S mivel apartman, önállóan, a saját kis teakonyhájával, hűtőszekrényével is bérelhető. A legkisebb szobánk a Levendula nevét viseli. Külön bejárata van az udvar felől is. Nagy örömünk, hogy gondos mestereink révén a konyhában eredeti szépségében és kifogástalan működésre képesen őrizhettük meg a tűzhelyet, s a hozzá kapcsolódó kemencét. A modern konyha felszerelései mellett így a hagyományos főzésre, sütésre is mód kínálkozik nálunk. Van egy aprócska pincénk, ahol a helyi, Mándli borház finomabbnál finomabb borait kóstolhatják meg vendégeink. Az Árpád tér, a templom szakrális hangulata, a Füves Porta semmivel össze nem hasonlítható nyugalma mellett az aktív pihenésre is gondoltunk. Építettünk egy szaunaházrészt, ahol egy finn- és infrakabin kombinációja merülő dézsával szolgálja a testi-lelki megtisztulás, megújulás perceit. A padlás közösségi terében nyugodt körülmények között lehet tanácskozni, beszélgetni vagy bármilyen kiscsoportos foglalkozást rendezni. Kerékpárjainkon a környék csendes, zajos forgalomtól mentes alsóbbrendű útjain kirándulhatnak vendégeink, felkereshetik a környék kedvelt horgásztavait, a Rába parját. A még ennél is szilajabb kedvűek lóhátra is pattanhatnak. Jó kapcsolatunk révén a helyi Tekepályán a régi falusi kocsmák elmaradhatatlan kugli-élményének újkori változatát próbálhatják ki a sportolni vágyók. A faluban a Pungor Zoltán Helytörténeti Múzeum mutatja be az itt élt elődeink szokásait, életét, munkáját, használati eszközeit. Szeretettel várjuk vendégházunkban.
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely
Wellness szolgáltatások
Ingyen tűzifa (szabadtéri sütéshez, főzéshez), ingyenes kerékpárhasználat
3 szoba, 9 férőhely
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.