Kiadó Vendégház · Varga Vendégház Tótszerdahely

További képek ▸

Varga Vendégház Tótszerdahely

Tótszerdahely Zala megyében, Nagykanizsától délnyugatra, Becsehelynél a 7-es főútvonaltól 5 km-re, közvetlenül a horvát határ mellett található. A falutól 1 km-re folyik a Mura folyó, amely egyben a határvonal Magyarország és között. A települést É-D-i irányban a Borsfa patak szeli át. A község a Zalai dombság lankás, dombos területein fekszik. Lakosainak többsége horvát anyanyelvű. A falu háborítatlan természeti környezetben, csenddel, nyugalommal, jó levegővel várja az ide látogató turistákat és tranzitutasokat. A a falu központjától 200 méterre helyezkedik el. Program lehetőségek: – Kerékpár túrák – Vadászat – Horgászat, halászat – Templom túrák – Kajak-kenu, rafting – Borkostolók, szőlőbirtok, hegyi túrák – Fürdő programok – Horvát nemzetiségi programok, Rétesfesztivál A korszerű, jól felszerelt ház minden lehetőséget biztosít a kényelmes pihenéshez. Egyidejűleg 5 db szoba áll rendelkezésre, ebből 4 db 3 ágyas, 1 db pedig 2 ágyas. Szintenként 1-1 nappali, illetve 1-1 jól felszerelt konyha (gáztűzhely, hűtő, mikró, vízforraló, kávéfőző, edények, tányérak, poharak, evőeszközök) található. Minden szobában található síkképernyős tévé, illetve az emeleti szobák erkélyesek. Kerthelyiség, terasz és ingyenes wifi is rendelkezésre áll. Kocsiparkolás zárt udvarban megoldott. A ház udvarán bográcsozási- és grillezési lehetőség van, a kerthelyiség és a földszinti terasz pedig zavartalan baráti beszélgetések, mulatságok helyszínéül szolgálhat. A összesen 14 fő befogadására alkalmas. A szobák külön-külön és egyben is bérelhetők. A szobák leírása: F1 (földszint 1): családi szoba – 3 ágy, saját fürdőszoba F2 (földszint 2): háromágyas szoba fürdőszobával E1 (emelet 1): háromágyas szoba terasszal, fürdőszoba használattal E2 (emelet 2): szoba kétszemélyes ággyal – saját fürdőszobával E3 (emelet 3): gazdaságos háromágyas szoba közös fürdőszobával A szobákat a nyári időszakban légkondicionáló hűti, melyet minden lakó saját igénye szerint állíthat be magának. A szobák kiválóan alkalmasak átutazók, de hosszabb időszakot itt tölteni kívánók számára is.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
elfogadóhely
Ingyenes
5 szoba, 14 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 49354, MA19017679