Kiadó Vendégház · Anna Vendégház Egerszalók

További képek ▸

Anna Vendégház Egerszalók

Egerszalók a Mátrát és a Bükköt összekötő völgyekben fekszik, Egertől mintegy 5 km-re. Egyedi természeti képződményeivel, gyógyforrásaival, valamint boraival várja az ide látogatókat. Szálláshelyünk főutcáján, a faluközpont közvetlen közelében található. A korábban panzióként üzemeltetett ingatlant tulajdonosváltást és felújítást követően vendégházként nyitottuk újra. Az Anna Vendégház 7 szobája 16 fő befogadására alkalmas. A szobák kényelmes, újonnan vásárolt ágyakkal, tévével, légkondícionáló berendezéssel, hűtőszekrénnyel felszereltek, ízlésesen kialakítottak. Minden szobához igényes fürdőszoba tartozik. A közös konyha jól felszerelt, főzésre alkalmas (gáztűzhely, hűtőszekrény, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, edények). Az étkezések a közös étkezőben vagy pedig a teraszon oldhatóak meg. A tágas közösségi terek különösen kedveltek a nagyobb társaságok körében, s természetesen kisebb társaságokat, családokat, párokat is szívesen fogadunk. Az udvaron a gyerekek számára játszóteret állítottunk fel. A parkolás az udvarban, illetve az utcai parkolóban is megoldható. A vendégház frekventált helyen, a faluközpont közvetlen közelében fekszik. Bolt, cukrászda, étterem, pizzéria, pékség, játszótér, posta, számos borospince 5 perces sétával elérhető. A gyógyfürdő 2 km-es távolságban helyezkedik el, kerékpárúton akár gyalogosan is biztonságosan megközelíthető.

Anna Vendégház
, Széchenyi István út 25.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely
Ingyenes légkondícionálás
7 szoba, 16 férőhely

Idegenforgalmi adó: 0 Ft/éj
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 48981, MA21004112