Kedves Látogató. Engedje, hogy magával ragadja a kényelem és a nyugalom egy igazán lebilincselő táj ölelésében Lenti-hegyen. A Black Sheep apartmanház magas minőségű és kényelmes apartmanjai egész évben várják a Vendégeket. Lenti település Magyarország délnyugati részén, a magyar – szlovén – horvát hármashatár mentén fekszik, a három néprajzi tájegység (Őrség, Göcsej, Hetés) találkozási pontjában. A környéken számos program várja az idelátogatókat. (Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark, 30 km hosszú kerékpárút, gyalogösvények, erdei kisvasút, horgászati lehetőség stb. ) A vendégház 2 teljesen felszerelt apartmanból áll, mindkettő saját fürdőszobával, konyhával és külön bejárattal is rendelkezik. Igény esetén az apartmanok egybenyithatóak. A vendégház maximum 10 fő befogadására alkalmas. A stúdióapartmanban (36m2) 2+2 főt, míg a nagyobb apartmanban (90m2) 4+2 főt tudunk elhelyezni. Utóbbi 2 hálószobával, nappalival, étkezős konyhával és fedett terasszal is rendelkezik. Állandó, közvetlen szomszéd nincs, a ház egy zsákutca utolsó épülete, ezért tökéletes helyszínt nyújt a pihenésre vagy éppen a mulatozásra vágyóknak. Fekvése miatt intimitása a főszezonban is tökéletesen adott, stílusát tekintve pedig rusztikus, egyedi hangulattal bíró kis rezidencia. Gyermek, természet- és állatbarát szállás. Mindkét apartman lakói ingyenesen igénybe vehetik: – Fedett, kültéri konyharész: kemence, csikótűzhely, grillező, bográcstartó, bogrács, tárcsa, hideg-meleg vizes mosogató, asztal, padok – Kispince : hűtő-fagyasztó, edények, tányérok, poharak, nyársak, evőeszközök – Nagypince : étkezési lehetőség – Játszótér A vendégház egyéb szolgáltatásai: – ingyenes parkolás, ingyenes Wifi, TV mindkét apartmanban, gyermek etetőszék, babakád, tűzifa – fűthető dézsafürdő – programajánló füzet fotókkal, térképekkel, leírásokkal
Lenti, Csibodai utca 157.
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely
Wellness szolgáltatások
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
2 apartman, 10 férőhely
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.