Kiadó Vendégház · Kincstár Apartmanok Sátoraljaújhely

További képek ▸

Kincstár Apartmanok Sátoraljaújhely

Apartmanunk belvárosában található. Pár perc sétával elérhető a nyári rendezvények egyik helyszíne a sétáló utca, ahol számos étterem és vendéglátó egység, illetve bolt található. Három apartmanunkban összesen 10 fő elszállásolására van lehetőség, egy két fős és két négyfős apartmanban.

A lakóegységek teljesen felszerelt konyhával rendelkeznek, megtalálható benne hűtő, mikrohullámú sütő, gázsütő, edények, evőeszközök, kávéfőző, vízforraló és kenyérpirító. Minden apartmanhoz saját fürdőszoba és mosdó tartozik, illetve használható kültéri asztalok és székek.

Parkolás zárt udvaron lehetséges. Gyermekkel érkező vendégeink számára kedvelt lesz a ház közvetlen szomszédságában található játszótér, illetve az udvarban található darts és csocsó is. Kisgyermekkel érkezőknek igény esetén biztosítani tudunk fürdető kádat, étkezőszéket, kiságyat.

Minden lakóegységben található klíma, melyet a vendégek igény szerint, térítésmentesen igénybe vehetnek. A fürdőszobák külön szabályozható fűtéssel rendelkeznek. A szállás elfoglalására 16-20 óráig van lehetőség, melyet telefonos egyeztetés során pontosítani szükséges.

Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák, az külön fizetendő. Látogasson el hozzánk, ahol részt vehet egy numizmatikai kiránduláson. Ismerje meg Magyarország neves pénzeit a Forint, a Pengő és Korona Apartmanunkban.

Foglalható szállás:
Teraszos Családi 4 fős apartman
Földszinti teraszos 2 fős apartman
Földszinti Családi 4 fős apartman

Kincstár Apartmanok
, Aradi Vértanúk útja 18.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely
Ingyenes légkondícionálás
Macska, kutya bevihető (fizetős)
3 apartman, 10 férőhely

Idegenforgalmi adó: 300 Ft/éj
Az információk tájékoztató jellegűek, a változtatás és elírás joga fenntartva.
Pontos árak szezontól és létszámtól függően.
azonosító: 67214, MA23063102